A jövőről csak sejtésünk lehet, de pontosan - legalábbis egyelőre - nem tudhatjuk, hogy mi fog történni. Sok olyan rendkívüli felfedezést tett a tudomány az elmúlt egy évszázadban, mint előtte talán ezer év alatt összesen.
Olyan korban élünk, amelyikben eltűntek a távolságok. Nincs akadálya annak, hogy napi kapcsolatot tartsunk ismerősünkkel, aki akár a Földünk túloldalán is lakhat. Emlékezzünk közben arra, hogy csak ötszáz éve tudtuk meg, hogy a Földünknek egyáltalán van túloldala. Ma pedig kivehetjük a távbeszélő készülékünket a zsebünkből, és azon beszélhetünk a Földön bárkivel, akinek van hasonló készüléke. A világhálózaton ugyanezt ingyen is megtehetjük élő szóban úgy, hogy még az illető arcát is láthatjuk, és azt, ahogy az ajkán megjelennek a szavak. Az előttünk álló évszázad olyan csodákat tartogat, amikről sokan nem is álmodnának.
Pedig tudni kell álmodni, mégpedig merészet, és nagyszerűt, mert minden amit kigondolunk előbb-utóbb valósággá válik! 2005-öt írunk. Gyerekként még azt sem tudtam elképzelni, hogy kettővel is kezdődhetnek évszámok...
Idővel rájöttem, hogy nincs lehetetlen. Einsteinnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy a képzelőerő fontosabb a tudásnál. Bármit megtehetsz, amit igazán akarsz. Mit szeretnél igazán? Nehéz kérdés, ugye?
Hamar ráébred az ember arra, hogy valójában az anyagi javak nem is olyan fontosak, mint amilyennek azt korábban hitte. Aki apró dolgoknak nem tud örülni, az a nagyoknak sem fog. Lehetsz a világ ura, ha akarsz, de amikor eljutsz odáig, egyedül fogod érezni magadat. Rájössz, hogy milyen parányi is vagy az egészhez képest.
Valami akkor okozza a legnagyobb örömet, ha minden figyelmeddel tudsz rá összpontosítani. Ilyenek az extrém sportok. Ha nem figyelsz oda, akkor az életedbe kerülnek, ezért nincs egyéb választásod, minthogy összpontosíts. A kockázat késztet sok embert az összpontosításra, és emiatt szeretnek hegyet mászni, siklóernyőzni, vagy akár csak görkorcsolyázni. A szerelem azért olyan páratlan érzés, mert a teljes lényeddel, minden gondolatoddal egy másik emberre tudsz figyelni. Nem minden ember képes átélni ezt az élményt, mert sokan félnek a kockázattól, hogy elveszíthetik a másikat. Kétségtelenül ez bekövetkezik. Az emberi élet mulandó, mégis örök nyomot hagyunk a másik lelkében. Teljes életet csak úgy élhet az ember, ha minden pillanatát teljesnek éli meg.
Az általam elképzelt társadalomban az emberek műszaki találmányokkal a szellemi fejlődésüket segítik. Nem gondolnak pusztításra, vagy arra, hogy ártsanak másoknak. Az emberek összhangban vannak a környezetükkel. Mesterséges értelmet arra használnák, hogy mind jobban megértsék a világot. Robotok végeznének minden munkát. Energiát kezdetekben a kifogyhatatlan megújuló energiaforrásokból, majd a kozmikus energiát megcsapolva nyernének. Nem kellene dolgoznia az embereknek. Mindenki annyi ennivalót kapna, amennyire csak szüksége lenne. Az előrehaladott orvostudomány képes lenne az emberi testet gyakorlatilag korlátlan ideig életben és kicsattanóan egészségesen tartani. Mindenki eldönthetné, hogy mikor szeretné elhagyni a testét. Mindenki olyan házat építhetne magának, amilyent csak szeretne. Akárki bárhová elutazhatna. Nem fizetnénk pénzzel. Minden ingyen lenne. Nem volna értelme bűncselekedetnek sem ott, ahol mindent szabad és minden ingyen van. A csillagközi utazás természetessé válna. Az emberiség a bolygókat benépesítené, ahol az emberek kedvenc élőlény pajtásaikkal oszthatnák meg a tudásukat. A robotok is szeretetben élnének ember társaikkal. Az emberek agyuk kapacitását és teljesítőképességét is tudnák növelni. Képessé válnának gondolataik átvitelére és pontos irányítására. Belelátnának a jövőbe és ismernék mindennek a pontos működését. A gyerekeknek nem kellene iskolába járniuk. Minden, az emberiség által felhalmozott tudást, pillanatok alatt el tudnának sajátítani, illetve azt gondolataik útján elérni és felhasználni. Minden új ötlet vagy gondolat egy új közös tudatban egyesülne, amihez minden ember hozzáférhetne. A fejlődés nagyon gyors lenne. Szinte minden megvalósulhatna a kigondolásának pillanatában. A legnagyszerűbb az lenne, hogy jóság és szeretet hatná át a világot.