Hol volt, hogy nem volt, volt egyszer egy Föld nevű bolygó. Ezen a bolygón annyi élőlény élt, mint égen a csillag. Az élőlények között, egy olyan faj is lakott, amely a törzsfejlődés során képessé vált a beszédre. Kisebb csoportok azonos nyelvet beszéltek. Ez lehetővé tette gondolataik megosztását másokkal. Képességeik ennek hatására tovább fejlődött. Tudásukat beszéd útján tovább tudták adni utódaiknak. Ahogy fejlődtek előbb állatok hátán, majd gépeken jutottak egyre messzebbre. A fajfentartó ösztönük vezette őket, de összeakadtak más emberekkel is. Ezekkel eleinte nem értették meg egymást, mert azok más szavakat használtak gondolataik kifejezésére. A félreértések gyakoriak voltak, és bántották egymást.
Más lények is boldogulni kívántak a világon. Némelyik szerette az embereket, olyannyira, hogy velük táplálkozott vagy bennük lakott. Az emberek is szerettek más élőlényeket enni. Az életbenmaradáshoz összefogásra volt szüksége egyes emberi csoportoknak. Megtanultak egymással szót érteni. Kitaláltak jeleket, amiket különböző adathordozókon rögzítettek. Ez volt az írás, ami nem szállt el úgy, mint a szó. Majd egyes csoportok társadalmakká alakultak.
A társadalmak is roppant fontos okok miatt rontottak más társadalmakra. Ismét bántottak másokat a saját fajukból. Azt mondták nekik, hogy az országukat védik, és hősök. Pedig valójában önzésből tették. Aztán amikor egymásra voltak utalva megtanultak együtt élni. Közös céljuk volt. Az életbenmaradás. Új közegeket találtak ki, amik a gondolatcserét még egyszerűbbé és gyorsabbá tették. Egy világhálózatot is kiépítettek, ami gondolatok cseréjét tette lehetővé a Föld bármely pontján élő emberek között. Olyan egyszerűvé vált az emberek közötti beszélgetés, mint még soha előtte. Ennek hatására az új ötletek száma szerfelett megszaporodott. A fejlődés gyorsabb volt, mint valaha.
De állj! Hova ez a rohanás? Van értelme ennek az egésznek? Honlapomon ezekre a kérdésekre keresem a választ.
